2015. február 5., csütörtök

Hétköznapi elegancia - télen

Bár a napi időjárás olyan ingadozó, hogy a bolond április után bolond februárnak neveztem el, úgy döntöttem, elkezdek átállni a tavaszias (értsd: vékonyabb téli) öltözékre.

Kezdésként szoknyát húztam vastag harisnyával, amihez a vékonyabbik kabátom vettem, a téli sapkát pedig kalapra cseréltem.

A fekete ceruzaszoknyát most láthatjátok először, ezt is a Húgomtól örököltem, amiért igen hálás vagyok neki, ugyanis az álláskeresős időszakban nagy hasznát fogom venni.

A pulcsinak csak annyi a története, hogy 13 éve vettem, azóta minden télen viselem. Ez az a darab, amire azt mondják, megtérül az ára, megéri befektetni - bele. Ami azt illeti, a plázák megjelenése előtt vettem, tehát egy butikban, igen borsos áron. Még ma is elgondolkodom, ha ennyi pénzért látok egy pulóvert, mert igen nagy különbségek vannak árban. És ahogy utólag szokott kiderülni, minőségben és örökéletű divatban is megéri a pénzét.

A harisnyám a kedvenc téli harisnyám, ami áttört mintás, természetesen a kedvenc márkámtól.

(Az előző hétköznapi elegancia bejegyzést itt találjátok, csak hogy egy kis zöldet (és meleget) vigyek a napotokba.)







Fotók: Posár Ede

Ruhák:

Kalap: H&M (hasonló itt)
Kabát: Philip Russel (azóta már bezárt) (hasonló itt)
Kendő: ajándék volt (hasonló itt)
Pulcsi: egy butikban vettem Veszprémben, 13 éve (hasonló itt)
Szoknya: Philip Russel (azóta már bezárt) (hasonló itt)
Harisnya: Calzedonia
Csizma: Reno (hasonló itt)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése